Jó idő, jó hangulat és sok-sok sport!

Iskolánk hangulatos sportversenyekkel, kézműves foglalkozásokkal és öko-játszóházzal egybekötött sport- és egészségnapot tartott 2016. április 29-én. A tornacsarnokban, az udvari aszfaltpályán és a sportpályán tartott rendezvényt Gubicza József, Füle Község polgármestere nyitotta meg. Iskolánk tanulói mellett külön köszöntötte a Nádasdladányból, Polgárdiból, Mátyásdombról és Mezőszentgyörgyről érkezett csapatok tanulóit és nevelőit.

A délelőtt folyamán a csapatok Grassroots ügyességi versenyen, egyéni versenyszámokban és kispályás labdarúgótornán mérhették össze erejüket, tudásukat. Az óvodások és a csapatversenyeken megfáradt tanulók kézműves foglalkozásokon, arcfestésen pihenhették ki magukat, valamint nagyon érdekes és izgalmas játékokon keresztül ismerkedhettek meg a környezettudatos magatartás, a szelektív hulladékgyűjtés alapjaival a Vertikál Zrt. öko-játszóházban.

 

Az eddigi évekhez hasonlóan idén is a Baráti Bőrlabda Football Club volt az iskola szakmai partnere, mind az ügyességi csapatversenyeket, mind a fesztivál jellegű tornát a Club munkatársai vezették le.


 

A közös élményekben és versenyekben gazdag délelőtt végén az önkormányzat, a szülők és szponzorok támogatásával nem csak vidámsággal és jókedvvel, hanem gulyáslevessel és friss pogácsával is megvendégeltük a hozzánk látogatókat.

 

A már hagyományosnak számító sportnap nem jöhetett volna létre partnereink anyagi és fizikai támogatása nélkül, akik önzetlen segítségét ezúton is nagyon köszönjük!

 

      

FELHÍVÁS az általános iskolákba történő beíratásra

FELHÍVÁS

az általános iskolákba történő beíratásra

Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2016/2017. tanévre történő általános iskolai beíratásokra az alábbi időpontokban kerül sor:

2016. április 14. (csütörtök)

8.00 órától 19.00 óráig

2016. április 15. (péntek)

8.00 órától 19.00 óráig

Tanköteles gyermekét a szülő köteles a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni.

Az első évfolyamra történő beíratáskor a gyermek személyazonosítására alkalmas,

 a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és a lakcímet igazoló hatósági igazolványt,

az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást kell bemutatni és a közös szülői felügyeleti jogról szóló nyilatkozatot kitöltve vinni!

A felvételről első fokon az iskola igazgatója dönt, elutasítás esetén a fenntartó hivatott a felülbírálati kérelmet elbírálni.

A körzetek listája megtekinthető a http://www.oktatas.hu/hivatali_ugyek honlapon.

A Székesfehérvári Tankerület általános iskoláinak körzetébe tartozó települések, utcák és terek névjegyzéke:

1.FELSŐVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA (Székesfehérvár, Koppány u. 2.)

FELSŐVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA SUKORÓI TAGISKOLÁJA (8096 Sukoró, Óvoda u. 2/b.)

2.HÉTVEZÉR ÁLTALÁNOS ISKOLA (Székesfehérvár, Hétvezér tér)

3.SZÉKESFEHÉRVÁRI ISTVÁN KIRÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA (Székesfehérvár, Kelemen B. u. 30/A)

  1. SZÉKESFEHÉRVÁRI  KODÁLY ZOLTÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI  ISKOLA (Székesfehérvár, Béke tér 4.)
  2. SZÉKESFEHÉRVÁRI KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA (Székesfehérvár, Pozsonyi u. 99.)
  3.  SZÉKESFEHÉRVÁRI MUNKÁCSY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA (Székesfehérvár, Munkácsy M. u. 10.)
  4. SZÉKESFEHÉRVÁRI NÉMETH LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA (Székesfehérvár, Salétrom u. 4-6.)
  5. SZÉKESFEHÉRVÁRI II. RÁKÓCZI FERENC MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA (Székesfehérvár, Szekfű Gy.u.4.)

SZÉKESFEHÉRVÁRI II. RÁKÓCZI FERENC MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA BÁRSONY ISTVÁN TAGISKOLA (8051 Sárkeresztes, Arany János u.1.)

  1. SZÉKESFEHÉRVÁRI SZÉNA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA (Székesfehérvár, Széna tér 10.)
  2. SZÉKESFEHÉRVÁRI TÁNCSICS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA (Székesfehérvár, Batthyány u. 1.)

SZÉKESFEHÉRVÁRI TÁNCSICS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA JENŐI TAGISKOLÁJA (8146 Jenő, Andrássy u. 27.)

  1. SZÉKESFEHÉRVÁRI TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA (Székesfehérvár, Sziget u. 1.)
  2. SZÉKESFEHÉRVÁRI VASVÁRI PÁL ÁLTALÁNOS ISKOLA  (Székesfehérvár, György O. tér 3.)
  3. SZÉKESFEHÉRVÁRI VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA  (Székesfehérvár, Ligetsor)

SZÉKESFEHÉRVÁRI VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE (Székesfehérvár, Farkasvermi u. 2.)

  1. BORY JENŐ ÁLTALÁNOS ISKOLA (Székesfehérvár, Tolnai u. 41.)
  2. TÓVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA (Székesfehérvár, Iskola tér 1.)

TÓVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA MAGYARALMÁSI TAGISKOLÁJA (8071 Magyaralmás, Iskola u. 9. )

  1. VÍZIVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA (Székesfehérvár, Budai u. 90.)
  2. ZENTAI ÚTI ÁLTALÁNOS ISKOLA  (Székesfehérvár, Zentai u. 8.)

Gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézmények:

Arany János Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (Székesfehérvár, Szekfű Gy. u. 6.)

Arany János EGYMI Ezredéves Óvodája, Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája (Székesfehérvár, Havranek u.4.)

 

További, a tankerület illetékességi területén működő általános iskolák:

Zichy János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (8123 Soponya, Dózsa Gy. u. 5.) - Soponya község közigazgatási területe

Sárszentmihályi Zichy Jenő Általános Iskola (8143 Sárszentmihály, Fő u. 50.) - Sárszentmihály község közigazgatási területe

Kálozi Szent István Általános Iskola (8124 Káloz, Szent István tér 9.) – Káloz község közigazgatási területe

Batthyány Lajos Általános Iskola (8151 Szabadbattyán, Iskola u. 7.) – Szabadbattyán és Kőszárhegy teljes közigazgatási területe

Tagintézménye:

Batthyány Lajos Általános Iskola Géza Fejedelem Tagiskolája (8142 Úrhida, Kossuth L. u. 64.) -  Úrhida község teljes közigazgatási területe

Gorsium Általános Iskola (8121 Tác, Kossuth L. u. 135..) – Tác község teljes közigazgatási területe, Csősz község közigazgatási területén a 7-8. évfolyamon

Tagintézmény:

Gorsium Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Tagiskola (8122 Csősz Kossuth L. u. 11.) – Csősz község közigazgatási területén az 1-6. évfolyamon

Zámolyi Csanádi Imre Általános Iskola (8081 Zámoly; Kossuth u. 51.) – Zámoly község teljes közigazgatási területe

Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola (8043 Iszkaszentgyörgy, Kastély u. 8.) – Bakonykúti és Iszkaszentgyörgy teljes közigazgatási területe

Csóri Mátyás Király Általános Iskola (8041 Csór, Fő tér 1.) – Csór község teljes közigazgatási területe

Polgárdi Széchenyi István Általános Iskola, Gimnázium és AMI (8154 Polgárdi Kossuth L. u. 139.)

Nádasdladányi Nádasdy Ferenc Általános Iskola (8145 Nádasdladány Fő u. 66.)

 

Fülei Általános Iskola ( 8157 Füle Petőfi S. u. 12.)

 

Nem állami fenntartású iskolák:                                                               

Szent Imre Általános Iskola és Óvoda (Székesfehérvár, Budai u. 4. )

Talentum Református Általános Iskola, Székesfehérvár (Székesfehérvár, Széchenyi út 20.)

Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium (Székesfehérvár, Óvoda u. 3.)

Beiskolázási plakát _2016.doc

Víz világnapja

Víz világnapja projekt

2016. március 21.- március 23.

PROGRAMOK

Március 21. (hétfő)

Alsó tagozat: 13:00- 14:15:  „Négylábú doktorok”  állatvédelmi előadása.

Felső tagozat: 14:30- 15:30:  „Négylábú doktorok”  állatvédelmi előadása.

Március 22. (kedd)

Ezen a napon tiszteljük meg a vizet azzal, hogy kék ruhában jelenünk meg az iskolánkban és innivalónak vizet hozunk!

14:30 – 15:30: Az iskolánk összes tanulójának játékos vetélkedő

Március 23. (szerda)

14:00 – 15:30: Az iskolánk összes tanulójának, játékos kedvű tanárainknak „Vizes activity”

Elektromos és elektronikai hulladékbegyűjtő akció

A hulladék létrehozása nem feltétlenül rossz dolog.

Az a helytelen, ha nem kezdünk vele semmit.”  Mark Stevenson

 

Elektromos és elektronikai  hulladékbegyűjtő akció

Időpont: 2016. március 22- 23. (kedd, szerda) 7:30- 16:00

Helyszín: Fülei Általános Iskola, alsós épület aula

Ezeken a napokon várjuk az iskolánkba a használaton kívüli, működésképtelen vagy csak megunt,

lecserélésre szánt háztartási gépeket, szórakoztató elektronikai eszközöket,

s minden olyan berendezést, ami valamikor árammal működött.

                                                                                                                                                  

Meghívó

Meghívó

az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc

emlékünnepségére

és az azt követő koszorúzásra.

Időpont:    2016. március 11. (péntek)  14:30  óra

Helyszín:    Művelődési Ház

a Fülei Általános Iskola tanulói

és nevelőtestülete

 

 

 

 

Oldalak